A kívülálló szemében úgy tűnik, tudatosan alakítja stílusát: ruhában minden, ami fekete és szűk, ékszerben az ezüst, a látványos fülbevaló. Tévedés, mert nem adok a megjelenésemre. Ha kapok valakitől valamit, például egy nyakláncot, akkor szeretettel hordom. Egy ideje azonban már fülbevalót sem viselek. Amikor eltörtem a lábam, olyan sokszor kellett röntgenre mennem, hogy meguntam állandóan kiszedegetni. A karakteremet nem változtatja meg, hogy mi van rajtam. Mindenben szakadtnak nézek ki. Olyan "nemtörődöm" a stílusom. Egyáltalán nem érdekli a divat és az öltözködés? Régebben tudatosan öltözködtem. Aztán a zenével együtt változtam. A nyolcvanas években, amikor tinédzser voltam, a fiúk úgy járkáltak, mintha lányok volnának, festették magukat, tupírozták a hajukat. A baráti körömet is megérintette ez a hullám. Úgy néztünk ki, mint a Duran Duran. Ahogy aztán az alternatív zene a Nirvanával bejött, hirtelen a natúr lett a trend. Ma már nem követem mindenáron a divatot. Lehet, hogy ez is csak egy szerep. De az is lehet, hogy kinőttem a szerepeimet. A színpadi megjelenés és a hétköznapi viselet közt nincs semmi különbség? Nincs. A legutóbbi videoklip-forgatáson a stylist azt mondta: hozzám nem lehet igazítani semmilyen ruhát. Megnézte a ruhatáramat, kiválasztott egy hosszú ujjú pólót, és letépte az ujját. Leginkább a kényelmes ruhákat szeretem. Zsola, (szintén zenész) barátom egyszer azt mondta, hogy én vagyok a legroszszabbul öltözött zenész Budapesten.

Mégis miből áll a ruhatára? Javarészt ajándékokból. De a barátaim szerencsére tudják, hogy mit szeretek. A karomon van például egy tollat ábrázoló tetoválás, amit Richard Bach Illúziók című könyvének borítója alapján rajzoltattam fel magamra. Azóta mindenki ilyen ajándékokkal bombáz. Ezek szerint ritkán vásárol? Nem szeretem a vásárlás hangulatát. Egyszer kimentem Párizsba ruhát venni, és egy darab ujjatlan fekete trikóval tértem haza. A kedvenc bőrdzsekimet például turkálóban szereztem. Az azért más, mert ott nem szoktam próbálni. Ha mégsem jó, akkor továbbajándékozom. Kimondatlan szabály köztünk a barátaimmal, hogy ha egy ruhád a másiknak jobban áll, mint neked, akkor oda kell adni. Zizi barátomnak, aki mellesleg a zenekar billentyűse, majdnem minden jobban áll, mint nekem, ezért már elég sok ruhát örökölt tőlem húszéves barátságunk alatt. Fiatalon előfordult, hogy meghökkentette a környezetét? Arra emlékszem, hogy az apukám (Mester Ákos a 168 óra főszerkesztője - a szerk.) nagyon ellene volt, hogy úgy öltözzem, mint egy zenész. Pedig már hatéves koromban tudtam, hogy zenész leszek. Ennek egyik stílusjegye, amit magamévá akartam tenni, a fülbevaló volt. Mivel nem mehettem el kifúratni a fülemet, egy biztostűvel megcsináltam magamnak, és két hétig egy szál cérnát hordtam benne. Persze lebuktam. Amikor aztán apukám belenyugodott, hogy nem lesz belőlem "rendes" ember, akkor már mertem vadabb dolgokat hordani, voltam popper, punk és csöves is. De ezek mind szerepek voltak. Édesapjával milyen a kapcsolata? Büszke rá, hogy sikeres zenész lett a fia? Ma már igen. Többet beszélgetünk, mint valaha. Mostanra lettünk igazán barátok.

A rockzenén kívül milyen más zenei stílust kedvel? Nem vagyok operarajongó, a jazz sem áll közel hozzám. Majd ha százéves leszek. Mozartot viszont szívesen hallgatom, és mindig csodálkozom, hogy mire volt képes. Szeretnék én is fejben hangszerelni. Talán egyszer ez is sikerül. Ebben az életkorban már nem akar szerepeknek megfelelni? Merem remélni, hogy kinőttem belőle. Amikor egy zenész felmegy a színpadra, a közönség soraiban álló emberek természetesen idealizálni szeretnék. Azt várják, hogy valami többet nyújtson, és ez a "több" általában a külsőségekben nyilvánul meg. Ha valaki ezt le tudja vetkőzni, ha már nem a festett arca vagy a fülbevalója miatt járnak a koncertjére, hanem pusztán a zenéjéért, akkor alakul ki az igazi karaktere. S ha előadóként ezek után is életben tud maradni, akkor több volt egy egyszerű trükknél. Ezek szerint végleg leszámolt az elvárásokkal? Épp erről szól a lemezem, és épp ezért az a címe, hogy A Pillanat. A legfontosabb, ami mostanában történt velem, hogy kinőttem a ragaszkodásaimat. A kisgyerek örül annak, hogy várat épít, és közben nem gondol arra, mi lesz egy nap múlva. A felnőtté válással egyidőben elkezdünk azzal foglalkozni, hogy mi lesz, és elvesztünk valamit. Jó esetben aztán az ember újra tudatossá válik, levetkőzi szerepeit, és visszatér gyermekkori önmagához. Sokat gondolkodtam ezen, és rájöttem, hogy a jelenlétet, magát a pillanatot vesztettem el. Amikor ezt tudatosítottam magamban, elkezdtem élni, és megadtam magam annak, ami van. Miben talál igazi kikapcsolódásra? A kikapcsolódás fura szó, akkor nyer értelmet, ha a szürke hétköznapokból akarsz kikapcsolni. Ha azonban igazán jelen vagy a saját életedben, akkor erre nincs szükség, mert még a kevésbé kellemes életszituációkban is megéled a pillanatot. Amúgy leginkább barátokkal szeretek bulizni és táncolni, ha jó a zene. Mostanában olyan napokat tartunk a Fészek Klubban, hogy én vagyok a DJ, és a 80-as évek zenéjét játsszuk. Biztos furcsán hangzik. De mi sem vesszük igazán komolyan. A szerelmet komolyan veszi? Nincs barátnőm, mert nem leszek könnyen szerelmes. Nem tudom, hogy azért-e, mert egy régi csalódás miatt még mindig félek. Az is lehet, hogy azért nem függök párkapcsolattól, mert sosem érzem igazán egyedül magam. Mindig is úgy gondoltam, hogy nem a másik felemet keresem, hiszen akkor a kapcsolat hiányon alapul, hanem egy másik teljes embert, akivel jobban érzem magam, mint egyedül. Számomra az egyedüllét nem magány, de el tudom képzelni, hogy egyszer valaki levesz majd a lábamról.